Csak az számít, hogy egészséges legyen

Mindegy, hogy kisfiú vagy kislány, csak egészséges legyen. Minden leendő szülő szájából elhangzik ez a mondat.
De mi történik akkor, ha végül mégsem egészséges?

Persze mindenkinek megvan a maga kis vágya, hogy kisfiút vagy kislányt szeretne, még ha ezt nem is feltétlenül vallja be az ember. De az biztos, hogy mindenki egészséges gyermeket akar. Ha pedig ez mégsem sikerül, az a családi egység felbomlását is jelentheti. 

Az elmúlt napokban több filmet is megnéztem, amiknek a középpontjában valamilyen fogyatékossággal élő gyermek van, és a filmekben egy közös pont biztosan volt. Az apák leléptek amint kiderült, hogy gyermekük fogyatékos.

A félreértések elkerülése végett, én vagyok a világ legszerencsésebb gyermeke, a szüleim nem váltak el, szeretetben élnek, élünk, és hálásabb nem is lehetnék nekik azért, amit tettek/tesznek értem. Pedig már a várandósság során kiderült, hogy problémák lesznek velem.

De mitől is függ, hogy a család egyben marad, vagy sem? És tényleg annyira magas lenne a válási arány, mint ahogy hisszük?

A legegyszerűbb helyzet az, amikor már maga a kapcsolat eleve ingatag lábakon áll, nincs meg a kellően erős kapcsolat, és a szülés után valószínűleg mindenképp szétmennek a felek. Ez nagy eséllyel akkor is bekövetkezik, ha a gyermek egészséges. A prioritások megváltozása, az új feladatok megjelenése, a „még kevesebb idő egymásra” próbára teszik a kapcsolatot.

Mi történik viszont akkor, ha a férfi és a nő szeretik egymást, és az apa mégis eltűnik a család életéből a gyermek születése után? Mert hát a tapasztalat azt mutatja, hogy az anya és gyermeke között erősebb a kapcsolat, még akkor is, ha a gyermek nem egészséges.
Természetesen nem törvényszerű, hogy az apa válik ki a családból, számtalan esetben az anya nem tudja feldolgozni a váratlan helyzetet. De mi játszódhat le a különböző felek fejében, mikor arra jutnak, hogy nem akarnak tovább élni a családdal?

Csorba a férfi büszkeségén? Félelem, hogy nem tudja felnevelni? Szégyen a gyerek állapota miatt? Aggodalom az új feladatok miatt? Úgy érzik, elbuktak? Gyász egy megálmodott világ elvesztése miatt? Ezek együttese?

 Erre nem egyszerű válaszolni, függ a család helyzetétől, a szülők korábbi kapcsolatától, a különböző (régi) statisztikák alapján akár a szülők iskolázottsága is befolyással lehet a kimenetelre. Ugyanakkor az is sokat számít, hogy már a várandósság alatt kiderül, hogy a születendő gyermek valamilyen fogyatékosságban szenved, vagy esetleg a szülés során történik valami, ami miatt fogyatékossá válik.
Talán jobb, de mindenesetre könnyebb, ha már szülés közben kiderül a probléma, mint amikor egy egészséges gyermeket várnak, és valami hiba történik.

 A korábbi statisztikák azt is megmutatják, hogy a válások aránya csak igen kis mértékben különbözik a sérült és az egészséges gyermeket nevelő szülők között. 
A különböző fogyatékossággal élők körében viszont már komoly eltérések lehetnek. A válás gyakoribb azokban az esetekben, ahol a gyermek agykárosodást szenved születés közben, vakon, vagy valamilyen szív rendellenességgel születik, nagyobb eséllyel következik be a válás, mint azoknál a családoknál, ahol a gyermek végtaghiánnyal vagy esetleg Down-szindrómával születik.

A filmekből, könyvekből, és úgy egyébként a médiából mégis azt a következtetést vonhatjuk le (tévesen), hogy ha a családban sérült gyermek születik, akkor annak nagy eséllyel válás a vége, és szinte biztos, hogy az apa lesz az, aki magára hagyja az anyát a váratlan, új feladatokkal. De ez nem igaz. A dramaturgia szempontjából viszont biztosan nagyobb visszangot vált ki ez a felállás, hiszen lesz kit hibáztatni a helyzetben.

A válás nem törvényszerű csak azért, mert fogyatékos gyermek születik a családban. Azt is kimutatták, hogy az apukák a sérült gyermekkel több időt töltenek a kötelező körökön túl, és többet játszanak/foglalkoznak a gyermekükkel, mint azok az apukák, akiknek egészséges gyermekük van.

Persze semmi sincs kőbe vésve, és ahány helyzet, annyi megoldás, mintákat ugyan ki lehet mutatni a vizsgált esetekből, de ezeket senkire nem lehet ráhúzni. 
Ami biztos:
Egy sérült gyermek is lehet teljesen önálló, és hozhat annyi boldogságot egy család életébe, mint egy egészséges, ha nem többet. A szülő és gyermek közötti kapocs pedig sokkal erősebb, mint az gondolnánk. Még akkor is, ha a gyermek kicsit más. 

Hisz mind mások vagyunk, egyediek, és megismételhetetlenek.