Érzékenyítés

A fogyatékkal élőkről – egy mozgássérült gondolatai

A fogyatékosok, mint téma, nagyon hasonlít a menstruációra. Mindenki tudja, hogy egy létező dolog, de a többség nem akar beszélni róla. Mégis beszélni kell róla, mert a helyzet a mai napig sem megoldott egészen. Ez a cikk csupán egy eszmefuttatás.

A KSH népszámlálása alapján 2011-ben Magyarországon 490 578 fogyatékossággal élő ember élt 2016-ban pedig 408 021 fő.

A fogyatékosok kategorizálása, és elosztása 2011-ben és 2016-ban. Forrás: KSH

De ezek csak számok, szükséges, hogy beskatulyázzanak minden embert, egészségeset, beteget, fiatalt, öreget. A statisztikában valahol helyet kell foglalni.

De hogyan viszonyul hozzájuk/hozzánk a társadalom?

Amikor megszülettem, a 90-es évek elején, nem bíztatták a szüleimet, hogy sokáig fogok élni, amikor túléltem a bűvös időt, amit jósoltak, akkor azt mondták, nem fogok tudni járni. Ebben is tévedtek.
Amikor iskoláskorú lettem, azt javasolták, járjak speciális iskolába. A szüleim végül rendes általános iskolába írattak, majd rendes gimnáziumba jártam, és még rendesebb egyetemekre.
A diákok, a tanárok mindenhol segítőkészek voltak, olyan környezetben, olyan társaságban nőttem fel, ahogy nem éreztem azt különösebben, hogy más lennék. A szervek mégis el akarták dönteni 6 éves koromban, hogy én nem fogok tudni beilleszkedni, nekem speciális körülmények kellenek. Nem lett igazuk. Hogy ők mit néztek akkor szem előtt, nem tudom. Egy mozgássérült gyermek testi-lelki-szellemi fejlődését, vagy azt, hogy az egészséges közegbe nehogy bekerüljön egy „más”. Ki tudja.

De a speciális iskolák is érdekesek. Ugyan nem jártam egyben sem, de sok esetben a követelmény megegyezik az „egészségesek” iskoláinak követelményeivel, és ez sok esetben nem járható út, mégis erőltetve van, hiába látják az oktatók/nevelők, hogy változásra lenne szükség.   Ahogyan a gyógypedagógusok foglalkoztatása terén is. Sokkal többre lenne szükség országszerte.

Olvastam néhány éve egy cikket, ahol egy politikus, talán polgármester kerekesszékbe ült, és bejárta a városát, hogy lássa, mennyire akadálymentesített. Az, hogy alapvető intézményekbe nem jutott be segítség nélkül csak egy dolog volt. Az igazán meglepő az volt a számára, hogy az ismerősei, akikkel találkozott a túrája során, úgy néztek át rajta, mintha ott sem lett volna, vagy elfordították a fejüket. Nem vettek tudomást róla. Persze szeretném azt hinni, hogy ez manapság már nem annyira gyakori. Hogy nem nézünk át azokon, akik egy kicsit mások. Ez a politikus elbeszélgetett egy felnőttel, aki átnézett rajta, hogy miért viselkedik így. A válasza még engem is megdöbbentett:

Azért mert a szülei azt tanították neki, hogy a mozgássérült emberek rosszindulatúak az egészségesekkel, mert irigyek rájuk.

Érdekes gondolat. Amikor ezt elmeséltem egy barátnőmnek, jót röhögött a feltételezésen, hiszen ő soha nem tartott sem engem, sem más fogyatékos embert rosszindulatúnak.

Remélem, hogy manapság már senki nem gondolja ezt rólunk. 

Az állam részéről nem akarok belemenni a dologba. Nyilván hoznak intézkedéseket. Jókat és kevésbé jókat egyaránt, és a rendszer sem egészen kidolgozott például arra az esetre, ha ezek a fogyatékos emberek dolgozni akarnak. A munkáltató sokszor minimálbéren foglalkoztatja a fogyatékosokat, de az állam is sok esetben megköti a kezüket, hiszen ha egy bizonyos összegnél többet keresnek, akkor elveszik tőlük a támogatást. Egyik sem túl nagy összeg önmagában, sajnos. Persze itt is vannak kivételek, akik többet keresnek, de az átlag sajnos az, ami az egészségesek terén is. A minimálbérből tartják fenn magukat.

 Ugyanígy nehéz megfelelő lakást/albérletet/házat találni is egy fogyatékossággal élő számára. Legyen akadálymentesített, a házban legyen lift, speciális igények, szélesebb folyosó, ahol elfér a kerekesszék, nagyobb fürdő, stb. Nem egyszerű, de ha normális életet szeretnének élni, muszáj valahogy megoldaniuk. Sokszor ápolásra szorulnak egész életükön keresztül.

Természetesen ezek nem kőbevésett állapotok. A mozgássérültek igenis tudnak önállóak lenni. Sportolnak, sokszor nagyon is sikeresen. Táncolnak, eljárnak inni, társaságba, dolgozni, utazni. Vállalnak gyereket, vállalkoznak.

pexels-photo-3009769.jpeg

Forrás: Pexels.com

Régen az volt az elfogadott álláspont, hogy a fogyatékkal élők maradjanak otthon/az intézetben a négy fal között. Nem akartak róluk tudomást venni, de ez mára megváltozott. Érzékenyíteni kell a társadalmat.

De hogy ne csak a panaszáradat legyen!

A társadalom elfogadóbb lett az utóbbi években. A 28 évem alatt igen ritkán éreztem csak magam kellemetlenül mások pillantása vagy megjegyzése miatt. Sőt!

A családommal igyekszünk minél többet a természetben lenni. Séták, utazások.

Szlovákiában a felvonóknál rendszeresen tapasztalom az együttműködést. Kedvezményes jegy zokszó nélkül, amint meglát a kezelő, megállítják a következő üres kabint, megvárják, hogy beszálljunk, és csak utána indul tovább, különleges jelzéssel, hogy a célnál is lássák, hogy meg kell állni.

De ugyanilyen jó emlékek itthonról is vannak, például amikor a barátaimmal ellátogattunk az egri várba, de otthon felejtettem a mozgássérült igazolványomat, így nem tudtam bizonyítani, hogy az vagyok (mintha nem lenne látható), mégis kedvezményes jegyet kaptam, és a bácsi meg is dorgált, hogy legközelebb ne felejtsem otthon. Nem tudok rá haragudni. De rendszeresen előfordul, hogy olyan könnyítéseket és kiskapukat ajánlanak fel a tárlatvezetők/kezelők, amiket az egészségesek talán nem ismernek.

 A teljesség igénye nélkül született meg ez a bejegyzés, csupán le akartam írni a gondolataim egy részét.

 Oh és még valami! Biztosan ismeritek a gyengénlátók segítésére felfestett/ragasztott sárga vezetősávokat az aszfaltokon/épületekben. Észrevettétek, hogy néha a semmibe vezetnek, vagy éppen a falnak?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük